Chapter 1. - Another sleepless night

Egy újabb álmatlan éjszaka

Faith szemszöge

Meguntam a szobámban való ücsörgést, ezért felpattantam az ágyamról, a telefonomat a párnák közé hajítottam, majd kiléptem a szobámból a folyosóra és kisétáltam a nappaliba. A hatalmas helységben a szüleim megint nem voltak jelen, csupán a bejárónőnk, Pamela. Hosszú, dús, göndör haja össze-vissza áltt és a rakoncátlan tincseit egy hajgumi próbálta összefogni inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.
Imádtam Pamelát. Amióta az eszemet tudom anyuéknak dolgozik, de a szüleimmel ellentétben ő mindig ott volt mellettem, mintha ő lett volna a második anyám. A vicces a dologban az, hogy sokkal jobban megbízok benne, mint a vér szerinti anyámban. Érdekes, nem?
Mielőtt köszönhettem volna az épp a párnákat igazító Pamelának, anyám kilépett a tervező szobájából, majd beletúrt a fekete hajkoronájába, miközben egy fáradt sóhajt engedett ki magából. Már megint dolgozott, ami szintén nem lep meg.

Anyám divattervezőként dolgozik. Szenvedélye estélyi ruhákat tervezni, esetleg menyasszonyi ruhákat készíteni. Ha itthon van, akkor általában a tervező szobájában találom meg, ha nincs, akkor esetleg egy divathéten vesz részt. Tényleg jó a szakmában, azonban nem világhíres. Még.

Fáradtan lépkedett a konyha felé, pontosabban a kávéfőzőgéphez.

- Nem igaz, hogy nem tudtál kávét csinálni, Pamela. - szólt rá a bejárónőre, aki félve pillantott anyámra, pedig már hozzá volt szokva a lekezelő stílusához. - Haszontalan.

- Anya! - vettem védelmembe Pamelát. - Nem mondtad neki, hogy csináljon kávét.

- Te ne szólj bele! - vetett rám mérges pillantásokat, de ezzel csak még jobban kihozott a sodromból. Utáltam, ha engem is lekezelt, pedig szinte mindennap megkaptam tőle a beszólásait és a sértegetéseit. - Ha nem csinálsz valamit magaddal, akkor ugyanilyen sorsod lesz, mint Pamelának. Ugyanilyen hasznavehetetlen és szerencsétlenkedő ember leszel, mint ő. Ezt akarod? Lerontani a család hírnevét?

Lehunyt szemekkel nyeltem le a sértegetéseit, amik már teljesen átlagosak számomra, mégis zavarnak.

- Hát persze. - feleltem a szememet forgatva. - Mert a hírnévnél és a pénznél nincs is fontosabb. - vágtam oda hozzá nyersen, majd belebújtam a kabátomba és elhagytam a házat. Nem volt kedvem tovább egy levegőt szívni a nagyképű anyámmal, ha ehelyett bulizhatok egy kicsit, hogy kiengedjem a fáradt gőzt.

Los Angeles. A hely, ahol a feltörekvő hírességek mellett helyet kapnak a bulizni vágyó fiatalok és a milliárdos öregek. A város tele van furcsábbnál furcsább alakokkal, de egyáltalán nem félek a rám leselkedő veszélyektől, mivel úgy ismerem az utcákat, mint a tenyeremet. Tudom, hogy melyiket kell elkerülni és azt is tudom, hogy merre érek haza előbb, ha esetleg tartok egy kis esti kiruccanást és az esetleg túl jól sikerül.

Zsebre dugott kezekkel élveztem, ahogyan a késő nyári szél játszadozott a sötét tincseimmel. Mielőtt átkeltem volna az utcán körülnéztem, majd a zebrán átsétálva folytattam az utamat a kedvenc szórakozóhelyem felé tartva.

Mikor megpillantottam a vörös téglákból felépített kis bárt, akaratlanul is mosolyra húzódott a szám. A legtöbben undorodnak az ilyesféle helyektől, azonban én imádtam itt elütni az időmet. Belépve az épületbe egyből a pulthoz léptem, ahol egy kissé kellemetlen meglepetés várt rám. A pult mögött számomra ismeretlen emberek álltak, nem pedig a megszokott haverjaim. Ez csupán csak annyit jelentett, hogy most fizetnem kell a fogyasztásért, de nálam nincs készpénz, csak bankkártya, azt pedig egy ilyen helyen nem fogadnak el. Most mit csináljak?

Justin szemszöge

Ritkán szoktam belemenni, ha bulizni hívnak, azonban most kivételesen igent mondtam, ugyanis megvolt rá az okom... Grammy jelölést kaptam! Még soha a büdös életbe nem gondoltam arra, hogy egyszer jelölnek majd engem is erre a díjra, ezért elképesztően örültem neki.

Igazából Fredo találta ki, hogy menjünk el valahová ünnepelni, én azonban egyből rávágtam, hogy csak akkor megyek, ha tud egy olyan helyet, ahol nem keltek feltűnést. Szeretek bulizni, de nem úgy, hogy közben vakuk ezrei villognak rám, miközben ittasan táncolok. Szerintem senki sem szereti, ha tánc közben veszik videóra, főleg ha enyhén illuminált állapotban van. Pedig most nagyon is jól tudtam, hogy ma nem józanul megyek haza - ha haza találok...

Fredo vezette a kocsit, miközben én Ryannel latolgattam az esélyeimet a díjjal kapcsolatban. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy nem baj, ha nem nyerem meg, elvégre már az is valami, ha először jelölnek rá. Persze, azért örülnék neki, ha esetleg én kapnám.

Belépve a bárba megcsapott a tömény alkohol és a füst szaga, azonban ez sem gátolt meg. Végignéztem a tömegen és boldogsággal töltött el, hogy senki sem vette elő a telefonját, sőt még csak rám se hederítettek. Ez tetszett.

A haverjaimat követve indultam el a pulthoz, mikor egy lány belém jött. Sötét barna hajkoronáját eltűrte, majd mérges pillantásokat vetett rám.

- Legközelebb lökj fel, légyszi! - felelte flegmán, majd készült otthagyni, de nem engedtem. Zavart, hogy nem nézett a szemembe, ezért reflexből nyúltam utána és fordítottam meg. Minden egyes érintésemet mérgelődve tűrte, majd afféle Mit akarsz? fejet vágva nézett rám, így végre megpillanthattam a szemeit. A szinte már feketének ható íriszeiből szintén a düh áradt, ami még vonzóbbá tette a latin kinézetét.

- Nem láttalak, jó? - néztem mélyen a szemébe, majd a tekintetem véletlenül a szétváló ajkaira tévedt. A számat megnyalva folytattam ismét a szemkontaktust és elégedettséggel töltött el, hogy nem ismert fel és még így is hatással voltam rá. Végül összeszedte magát és a szúrós pillantásait követve hagyta volna el az épületet megint, ha nem húzom vissza. Újra.

- Élvezed, hogy feltartasz? - rántotta ki a karját a fogásomból, de már esze ágában sem volt lelépni, sőt közelebb lépett hozzám, miközben a válaszomat várta.

- Őszintén? - kúszott egy hatalmas vigyor az arcomra a dühös tekintete láttán. - Nem hinném, hogy innen bárki is józanul menne haza és mint látom, te sem ittál eleget. Szóval, meghívhatlak valamire?

Ajkai ismét elváltak egymástól, majd arcvonásai is rendeződtek és furcsán mért végig, tetőtől talpig.

- Legyen. - adta be a derekát. Én pedig a kezéért nyúlva vezettem közelebb a pulthoz.

- Egyébként hogy hívnak? - kérdeztem tőle a pulton dobolva.

- Az legyen az én titkom. - mosolyodott el rejtélyesen, ez pedig még inkább felkeltette vele kapcsolatban a kíváncsiságomat.

- Érdekes. - feleltem, míg ő halványan elmosolyodott és csendben vizsgált tovább. - Miért nézel így rám? - kérdeztem és ő vállat vont.

- Ismerős vagy. - nézett a szemembe, majd megnyalta az ajkait, amit nem tudtam figyelem nélkül hagyni. - De nem tudom, honnan. - sóhajtott fel. Pedig ha tudnád, hogy ki is vagyok valójában...

°°°

Pár feles után teljesen máshogyan láttam a világot. Az emberek boldogok voltak és táncoltak, míg én a falba kapaszkodva bámultam a tömeget, hogy megtaláljam Fredót és Ryant, de sehol sem láttam őket. Viszont nélkülük kockázatos lenne haza mennem, főleg ilyen állapotban, ráadásul Scooter megölne, ha így látna.
Lehunyt szemekkel tűrtem, ahogyan a felszívódó alkohol teljesen kiüt és bizseregni kezd tőle a fejem, majd arra a döntésre jutottam, hogy kell a friss levegő, hátha észhez térek.
Egyébként azóta a titokzatos lány eltűnt. Mármint még váltottam vele pár szót, sőt a kért italok mennyisége is egy kicsit magas lett. Igazából az egyik pillanatban még ott ült mellettem, a másikban meg már a hajába túrva rontott be a táncolók közé és azóta nem láttam. Felszívódott, mintha csak beképzeltem volna róla mindent. Pedig annyira valóságos volt. Kizárt, hogy őt egyszer még újra lássam.

Faith szemszöge

Pár becsípett lány kínált meg egy kis kristálymettel. Bevallom őszintén, még sosem szívtam ilyesmit, csakis filmekben láttam, ezért kíváncsian vártam a drog hatását.
Fél óra után úgy éreztem magam, mint aki együtt lebeg a felhőkkel és bárhová képes elszárnyalni. Úgy tűnt, mintha fizikailag teljesen felfrissültem volna és bármire képes lettem volna.
A kristálymet után egy füves cigibe való szippantás miatt a látásom már kezdett homályosodni és egy percre megrémültem, majd úrrá lett rajtam a paranoia. Mi lesz ha nem jutok ki innen? Ha rosszul leszek és összeesek? Meg fogok halni?
Ezek a kérdések ismétlődtek a fejemben. Akaratlanul fogtam a fejemet és próbáltam elhessegetni a rossz gondolataimat, de a dolog odáig fajult, hogy a körmeim enyhén a bőrömbe mélyedtek, ami miatt felszisszentem és a hajamat fogdostam tovább. Ezzel csak tönkre fogom tenni magam.
Szédelegve másztam ki a hátsóajtón. A látásom kitisztult, mikor a hideg, éjszakai levegő megcsapott, ezért már egy kicsit biztonságban éreztem magam. Kiegyenesedve, heves mozdulatokkal löktem el magam a faltól, de az indulásom annyira hirtelen sikeredett, hogy ismét megszédültem és már felkészültem arra, hogy hasra vágódok a betonon, azonban ehelyett puha, erős és meleg karokban találtam magam. Kíváncsian pillantottam a megmentőmre - ha nevezhetem így. Elvégre csak egy eséstől mentett meg.
- Már megint sikerült belém botlanod. - felelte a srác, aki meghívott egy italra, amiből végül több lett. Láttam a tekintetén, hogy ő sem teljesen tiszta, mégis örültem neki, hogy rátaláltam. Hogy is hívták? Dustin?
- Dustin, ugye? - kérdeztem vissza, miközben a vállába kapaszkodva egyenesedtem ki, de ezúttal sem sikerült megtartanom magam, ezért a falnak dőltem.
- Justin. - vigyorgott rám részegen, majd megállt velem szemben, bár nem tűnt túl stabilnak. - Bieber. - tette hozzá, így az említett név egyre ismerősebbé vált. Furcsán kezdtem el méregetni, így a vigyora csak egyre nagyobb lett.
- Ismerős. - feleltem, ugyanis képtelen voltam visszaemlékezni ilyen állapotban.
- De hát tudod. - mondta és megköszörülte a torkát. - What do you mean? Oh oh! When you nod your head yes, but you wanna say no. What do you mean? Hey-ey! - énekelte, mire belém csapott a felismerés és elképedve néztem az előttem szédelgő énekesre, aki éppen táncolni akart éneklés közben, de egy rossz lépés miatt kibillent az egyensúlyából és közelebb esett hozzám. A vállam felett, a falnál támasztotta meg magát és a hirtelen esésétől egy pillanatra azt hittem, hogy megfejel. Tátott szájjal néztem a sötétben felcsillanó szemeibe, miközben ajkai fokozatosan elváltak egymástól.
- De én még mindig nem tudom a neved. - felelte halkan, rekedtesen, amitől akaratlanul is libabőrös lettem. Furcsa volt ez az egész szituáció.
- Faith. - mondtam, de a hatás kedvéért még folytattam. - Faith Morgan.
Szemei az ajkaimra tévedtek és közelebb hajolt.
- Örülök, Faith. - dörmögte az ajkaimba, majd gyengéd csókot nyomott a számra és ismét a tekintetemet kezdte vizsgálni. Szóval ilyen a híres-neves Justin Bieber részegen?
Vágyakozva néztem a hívogató szájára, majd a barna íriszeibe és tökéletesen láttam, hogy elmosolyodott. Csak egyszer élünk, hajrá! - kiabált a fejemben a jól ismert hang, majd meggondolatlanul cselekedve csókoltam meg az alsó ajkát, mire vette az adást és minden folytatódott tovább.

ÜDV NÉKTEK!

Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem. Mindenképpen szeretném megköszönni, hogy ennyien érdeklődtök a sztori iránt és szeretném megemlíteni, hogy már a Prológussal túllépte az oldal az ezres nézettséget, ami baromira meglepett. Imádlak titeket! Remélem az első rész is hasonló sikereket ér el. Mellesleg várom a véleményeket a résszel kapcsolatban.:)
XoXo Melanie S.